2015. április 28., kedd

Az online tesztek és a szavazórendszer alkalmazása órán

Páros munkában készítettünk egy óratervet, melybe beleillesztettünk egy online tesztet és egy szavazást is. Az óránk során a Nyugatból tartanánk egy összefoglalást, a tesztet pedig az előzetes tudás felmérésére használnánk - természetesen a diákok erre nem kapnának jegyet, ez csak nekünk, tanároknak lenne fontos információ arról, mi az, amit már tudnak, megértettek a diákok, és mi az, amit kevésbé tudnak - erről az óra további részén természetesen még szót ejtenénk.


A szavazást az óra végére illesztettük be - arra gondoltunk, hogy a diákok szeretik, ha döntéssel rendelkeznek a "sorsukat" illetően. A témazáró előtt ők is dönthetnének arról, hogy az öt megadott feladattípus közül melyik ne legyen benne a dolgozatban. Ez nekünk, a tanároknak is fontos információ lehet, hiszen a diákok okkal nem szeretnek egy-egy feladattípust. Lehet, hogy fejleszteni kell a későbbiekben a feladattípus megoldásához kapcsolódó kompetenciáikat.


Az online teszteket és a szavazórendszereket még ezer és egy dologra lehet felhasználni, és ezek közül most csak egy lehetőséget villantottunk fel. Az alábbi linken meg tudjátok tekinteni, ha van hozzá kedvetek. :)

2015. április 24., péntek

Online tesztek készítése - próbáljuk ki a Redmentát!

A Redmenta egy magyar fejlesztésű online tesztek készítésére alkalmas program, és az alábbi bejegyzésben ezzel fogunk egy kicsit közelebbről megismerkedni.

Az oldalon külön-külön hozhatjuk létre a feladatokat (választhatunk tesztet, igaz-hamist, kifejtős feladatot, rövid választ), melyeket egy feladatlap alatt készíthetünk el. Lehetőségünk van videókat, képeket is beszúrni a feladatokhoz, ezzel színesítve az amúgy unalmas dolgozatírást, teret adva a kreativitásnak.

A címkékkel, melyeket minden egyes feladat alá kell beírni, később könnyen kereshetővé válnak a feladatok, akármennyit is készítettünk már - így könnyebb megtalálni azokat, melyek a témába vágnak, és akár a már meglévő kérdésekből egy teljesen új feladatot generálni.

Arról a könnyebbségről nem is beszélve, hogy a program helyettünk javít (természetesen ez alól a kifejtős feladatok kivételek, azokat nekünk kell kijavítanunk).



Meg kell adnunk a kitöltési beállításokat (hogy a diákok mennyi idő alatt, milyen időintervallumban tölthetik ki a tesztet) és az értékelési beállításokat (mi dönthetjük el, hány százaléktól milyen érdemjegyet kapjanak a diákok) a kitöltéshez, és az után csak hátra kell dőlnünk, és várni az eredményeket.

A jövőben el tudom képzelni, hogy a témazáró dolgozatokat is így írják meg a diákok, azonban ma ez egy kicsit még science fiction. Házi feladatként el tudom képzelni, mondjuk egy témazáró előtt, vagy az előzetes ismeretek felmérésére, esetleg óra elején röpdolgozat írásához, hogyha az osztályban minden gyereknek biztosítva van számítógép, és valahogy a csalást is sikerül kiiktatnunk.



Azt viszont sajnálom, hogy nincs a tesztkészítőnek nyomtatható verziója is: pillanatok alatt össze tudnánk állítani a mutatós tesztet, és akár már másnap használhatnánk az osztályban. Bár azt már senki sem javítaná ki helyettünk :)

A másik, ami kicsit zavaró - bár csak tapasztalat kérdése, és ki lehet játszani, az a rövid válasznál az, hogy csak egy rögzített megoldást lehet megadni. Hogyha az a kérdés, melyik kódexben található az Ómagyar Mária-siralom, és én a Leuveni kódex választ adtam meg, akkor a Leuveni, leuveni, leuveni kódex megoldások már nem fogadhatóak el. Esetleg azt lehet itt csinálni, hogy kikapcsolom az automatikus javítást, és én magam javítom ki  a rövid válaszos kérdéseket.

Igazán csak ezeket hiányolom, minden más szuper!

Én is készítettem egy feladatlapot, melyet leginkább a témazáró előtti gyakorlásként tudok elképzelni. A téma - mint ahogy a fenti két illusztrációból már bizonyára észrevettétek - a nyelvtörténet.

Ezt ti is elérhetitek, ha a Redmenta oldalán a direkt címhez beírjátok: MEP nyelvtörténet.



Töltsétek ki nyugodtan, jó móka! :)

A romantika és a SMART

Készítettem egy újabb, saját digitális feladatot, és be is linkelem, hogy bárki megtekinthesse. A témája a romantika, és igyekeztem mindenféle variációt kihasználni benne, amire a SMART lehetőséget ad.



Az eleje leginkább ismeretközvetítésről szól, majd van benne egy kis feladat is - ebből is következtethetünk arra, a SMART programja nem csak arra jó, hogy feladatokat csináljunk vele, hanem használható interaktív ppt-ként is.



(Bátran letölthetitek, nem vírusos, csak a Google Drive nem jeleníti meg a SMART dokumentum kezdőképét.)

2015. március 31., kedd

Dipity - idővonalak az interneten

Az idővonalakkal kapcsolatos online programok már előre is nagyon elnyerték a tetszésemet, mert szeretek kronológiában gondolkodni, és sok esetben a diákok logikáját is lehet ezzel fejleszteni. Hogyha online megvalósulásról van szó, már csak azért is jobb, mert bármikor belenyúlhatunk, szerkeszthetjük, és nem vagyunk a papír hosszához kötve.



Ami kevésbé nyerte el a tetszésemet a Dipity nevű online időszalag szerkesztő programban, hogy feltétlenül muszáj volt kötni egy-egy dátumot a pontokhoz. Ez azért is volt nehézkes, mert, ahogy a példámból is látszik, Az ember tragédiánál nem tudok pontos dátumot megadni a történeti színekhez. (Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok esetben nem is tudunk napra pontos dátumot történelmi eseményekről.)



Szerintem, hogyha a programból ezt a kötöttséget kivennék, tökéletes lenne - így azonban egy kicsit korlátol, kevesebb teret enged a fantáziának.



Ami viszont nagyon hasznos, hogy a program lehetőséget ad nekünk arra, hogy az egymást követő pontokat ne csak idővonalként, hanem listaként vagy kártyaként is nézhessük. Hogyha diákokkal osztanám meg ezt az idővonalat, akkor minden diák kiválaszthatná, neki melyik a logikusabb, az átláthatóbb, és úgy tanulhatna.

2015. március 28., szombat

SMART - az interaktív táblák alfája és omegája

Az interaktív táblákon használatos SMART programmal már nem ez az első találkozásom. Már készítettem vele feladatot, és azt kell, hogy mondjam, egészen megbarátkoztunk egymással. Bár akkor a számítógépre letölthető programmal dolgoztam, nem pedig az Express (internetes) változattal. Utóbbiban, értelemszerűen kevesebb lehetőség van, viszont cserébe bárhonnan elérhető.



A program lehetőséget ad nekünk, hogy akár kezdők, akár haladók vagyunk, érdekes digitális feladatokat készítsünk el, melyeket a később be tudunk vinni az osztályba. A motiváció egyik kiemelkedő eszköze lehet az interaktív tábla. A SMART pedig nem más, mint az ilyen táblák használatához kifejlesztett szoftver.



Készíthetünk saját magunk is feladatot, de a beépített sablonok lehetőséget adnak arra, hogy kevesebb energia befektetésével de gyorsan, látványos feladatokat vihessünk be az osztályba.



A SMART nem csak arra jó, hogy hosszas munkával előre elkészített feladatokkal dolgozhassunk órán, hanem egyszerűen a digitális tábla felületeként is használható (az Express változat is leginkább erre való). Saját hospitálási tapasztalataim alapján mondhatom, hogy például matekórán rendkívül gördülékenyen működhet. A tanár felrajzolta a függvényt, ábrázolta a pontokat, és nem kellett azzal törődnie, hogy görbe lett a vonal, vagy elmosódott a kréta - a programban van ugyanis automatikus alakzatfelismerő is. Ugyanezt egy nyelvtan órán is el tudom képzelni: mondatelemzésnél nem kell azzal vesződni, felírjam a mondatot. Egyszerűen otthon előre elkészítem a fájlt, amiben már szerepel az a mondat, amivel az órán dolgozni szeretnék, ott pedig csak a megfelelő jelekkel kell aláhúzni a mondatrészeket. (Egyébként egy borzalmasan triviális előnye is van ennek: a tanárok kézírása nem minden esetben olvasható száz százalékosan, de a gépelt szöveget már mindenki el tudja olvasni.)



SMART programban egyáltalán nem nehéz feladatokat készíteni. Nyilván kell hozzá némi gyakorlat, de úgy gondolom, a diákok meghálálják azt, hogy számukra is érdekes eszközöket használunk az órán szemléltetés gyanánt.

(A bejegyzésben szereplő képek a saját feladataim képei.)

Egy felelet erejéig Karinthy nyomába eredünk! - Google Tour Builder használata

A Google Tour Builder felhasználási lehetőségein gondolkodva ötlött az eszembe, hogy egy virtuális kirándulást nem csak iskolai és osztályfőnöki kirándulások készítésére, előzetes egyeztetésére lehet használni, hanem irodalmi alakok nyomon követésére is. Rengeteg olyan író, költő van, akiknek a nyomát szépen lehet követni a térképen.



Én most Karinthy Frigyes életéről készítettem egy túrát, ám a túra célja nem az ismeretátadás (mert egyébként egy irodalomórán erre is fel lehet használni), hanem a felelésben való segítségnyújtás lett. A felelő ebből a túrából kiindulva, a kérdések segítségével tervezheti meg a felelését.

A program használata nagyrészt gördülékenyen ment - szóval mindenkinek ajánlom. Az egyedüli akadály az volt, hogy egy már meglévő helyszínt a későbbiekben nem tudtam kitörölni. Ezt nem is sikerült megoldanom, kénytelen voltam más rendeltetést találni neki.

A túra elrendezése egyébként gyerekjáték, nálam is inkább a szaktárgyi ismeretek összegyűjtése vette el a többi időt, nem pedig a technikai dolgok.

2015. március 25., szerda

Digitális tananyagok az interneten

A következő bejegyzésben ugyanazon témát fogom megvizsgálni különböző digitális tananyagtárakban, ez a téma pedig nem más, mint Kosztolányi Dezső, azon belül is az ő prózája és leginkább az Esti Kornél.

Az első felület, amit megvizsgáltam, az a Sulinet honlapja volt. Itt tematikusan tagolva vannak a tantárgyak, majd ezek lebontva évfolyamokra, témakörökre. Ezeken belül pedig írásos anyagot találunk a témákról. Nagyon tetszett, főleg azért, mert röviden, tömören, a lényeget kiemelve fogalmaznak, tényleg csak az van benne, amit egy gimnazista diáknak tudni kell. Ezt leginkább otthoni tájékozódásra ajánlanám a diákoknak, akár házi feladat gyanánt, hiszen ellenőrzött információk találhatóak rajta. Így biztos, hogy aki itt keresgél, nem talál fals infókat. Másrészt viszont be lehetne vinni tanórára is, hogyha csoportmunkában kell információkat gyűjteni a diákoknak – ekkor viszont biztosítani kell mindenkinek a számítógép és internet-hozzáférést. (Az Esti Kornélról szóló részeket itt találjátok meg.)



A második felület, amin Kosztolányi után kutattam, az a zanza.tv weboldal volt. Itt videókat találhatunk a különböző tananyagokról, és akadt is egy külön, mely öt percben összefoglalja az Esti Kornél lényegét.

Azt kell, hogy mondjam, zseniális! Remekül van megszerkesztve a videó, nagyon jók az animációk, és nagyon kellemes a színész hangját hallgatni, aki elmondja nekünk a tudnivalókat. E mellett pedig lendületes, gyors – nincs benne állóvíz.

Ezt egyértelműen el tudom képzelni nem csak otthoni feladatként, hanem az órába beépítve is. Akár megtekinteni pár héttel az előtt, mielőtt az órán erről szó esne. Ezzel jelezni lehet a diákoknak, most már ideje elkezdeni az olvasást, egy ilyen videóval pedig remekül lehet motiválni őket arra, hogy szívesen olvassanak. Hiszen pont azokat a részeket emelik ki, amelyek rendkívül érdekesek. Másrészt viszont összefoglaláskor is el tudom képzelni a videót, hiszen akkor már a meglévő ismereteket remekül lehet összegezni velük. (A videót egyébként itt tudjátok megnézni.)



Végül pedig a harmadik felület, amit megnéztem, a videotanár.hu weboldal. Az előzőekhez hasonlóan van tantárgyakra és témakörökre felosztva, mindegyikhez egy-egy videó; erre nem is pocsékolnék több szót. Viszont itt, sajnos az Esti Kornélról nem találtam anyagot, ezért más Kosztolányival kapcsolatos anyagot vizsgáltam meg.

A videóban (melyet itt találtok meg) A kulcs című novellát elemzi egy tanárnő, leginkább ppt-diákkal a háttérben. Ez kevésbé volt érdekfeszítő, mint a zanza.tv videója. Túl vontatott volt, túl lassan beszélt, kifejezetten zavart, hogy a diára felírt dolgokat külön, szó szerint felolvasta. Ezt nem vinném be órára, viszont az ötlet maga nagyon jó, csak kicsit a mai igényekhez jobban alkalmazkodva kellene kivitelezni. Hogyha például nem csak a diákat, hanem a beszélő arcát is láthatnánk, lehet, hogy érdekesebb lenne.




Ezeket az oldalakat azonban érdemes szem előtt tartanunk, mert bármikor találhatunk kincseket, melyeket felhasználhatunk az oktatás során.