A következő címkéjű bejegyzések mutatása: prezentáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: prezentáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 9., szombat

Prezi a fogalomtérképekről

Az órai kiselőadásomat a fogalomtérképkről tartottam meg, azok előnyéről, oktatásban és ezen belül a szaktárgyi órákon való felhasználhatóságukról.

A fogalomtérképek használata igen közel áll hozzám, általában ezzel a módszerrel szoktam jegyzeteket készíteni a szóbeli vizsga tételeimhez, kiselőadásaimhoz - olyan egységekhez, melyeket majd szabadon, többnyire papír nélkül kell visszaadnom, Ezt a térképet például én készítettem:


Sokkal könnyebb ezzel a módszerrel megjegyezni a lényegi pontokat, kiszűrni a lényeget, majd szóban nem úgy visszaadni a tartalmat, mintha könyvből olvasnám fel.

Már régóta kerestem egy olyan online programot, mellyel mások számára is készíthetek fogalomtérképet - hiszen nem mindenki tudja elolvasni a kézírásomat. :) A MindMeister-t találtam a legjobbnak, ezt bátran ajánlom is nektek. Ezzel könnyen lehet akár kiosztmányokat (handoutokat) is készíteni a diákoknak, de akár őket is biztathatjuk arra, készítsenek egy fogalomtérképet egy-egy résztéma összefoglalásából. Akár kooperatív projektmunkában is működhet a dolog, hiszen ezek az online programok, mint a MindMeister, megoszthatóak, több gépről egyszerre szerkeszthetőek, majd később le is menthetőek kép formájában - ezt a diákok is kioszthatják a többieknek.

Az előadásomhoz először használtam a Prezi prezentációkészítő honlapot, és nagyon tetszett. A használata egyszerű, mindenki számára könnyen elérhető, lehet akár sablonok alapján is dolgozni, de akár mi magunk is elkészíthetjük a prezentáció külalakját. Íme a saját Prezim, melyet igyekeztem úgy elkészíteni, hogy az külalakban is hasonlítson a fogalomtérképekhez:

http://prezi.com/0d3pbs8bquth/?utm_campaign=share&utm_medium=copy&rc=ex0share

Az előadásomat még a legelső órán tartottam meg, egyedül. Ez azért is volt egyedülálló állapot, mert mindenki más párban tartotta, és rajtam kívül senki más nem tartott az első órán előadást. A felkészüléssel nem voltak különösebb problémáim, ahogy az előadással sem. Kicsit talán az hátráltatott, hogy a tömbösített óra vége felé került rám a sor, a többiek pedig ekkor már nagyon kókadtak, fáradtak voltak, nehéz volt őket felrázni a kábulatból.

Ezen kívül azonban úgy gondolom, sikerült jól megoldanom a feladatomat, kapcsolódtam a szaktárgyamhoz, szót ejtettünk a többiekkel együtt más szaktárgyakról is, és arról, hogyan lehet a fogalomtérképeket alkalmazni az oktatásban.

Bátorítok mindenkit, tanárokat és diákokat is egyaránt, hogy használjanak fogalomtérképeket online és offline is, és használják a Prezit is, hiszen sokkal könnyebben megjegyezhetővé és esztétikusabbá teszi a tananyagot. :)

2015. március 28., szombat

SMART - az interaktív táblák alfája és omegája

Az interaktív táblákon használatos SMART programmal már nem ez az első találkozásom. Már készítettem vele feladatot, és azt kell, hogy mondjam, egészen megbarátkoztunk egymással. Bár akkor a számítógépre letölthető programmal dolgoztam, nem pedig az Express (internetes) változattal. Utóbbiban, értelemszerűen kevesebb lehetőség van, viszont cserébe bárhonnan elérhető.



A program lehetőséget ad nekünk, hogy akár kezdők, akár haladók vagyunk, érdekes digitális feladatokat készítsünk el, melyeket a később be tudunk vinni az osztályba. A motiváció egyik kiemelkedő eszköze lehet az interaktív tábla. A SMART pedig nem más, mint az ilyen táblák használatához kifejlesztett szoftver.



Készíthetünk saját magunk is feladatot, de a beépített sablonok lehetőséget adnak arra, hogy kevesebb energia befektetésével de gyorsan, látványos feladatokat vihessünk be az osztályba.



A SMART nem csak arra jó, hogy hosszas munkával előre elkészített feladatokkal dolgozhassunk órán, hanem egyszerűen a digitális tábla felületeként is használható (az Express változat is leginkább erre való). Saját hospitálási tapasztalataim alapján mondhatom, hogy például matekórán rendkívül gördülékenyen működhet. A tanár felrajzolta a függvényt, ábrázolta a pontokat, és nem kellett azzal törődnie, hogy görbe lett a vonal, vagy elmosódott a kréta - a programban van ugyanis automatikus alakzatfelismerő is. Ugyanezt egy nyelvtan órán is el tudom képzelni: mondatelemzésnél nem kell azzal vesződni, felírjam a mondatot. Egyszerűen otthon előre elkészítem a fájlt, amiben már szerepel az a mondat, amivel az órán dolgozni szeretnék, ott pedig csak a megfelelő jelekkel kell aláhúzni a mondatrészeket. (Egyébként egy borzalmasan triviális előnye is van ennek: a tanárok kézírása nem minden esetben olvasható száz százalékosan, de a gépelt szöveget már mindenki el tudja olvasni.)



SMART programban egyáltalán nem nehéz feladatokat készíteni. Nyilván kell hozzá némi gyakorlat, de úgy gondolom, a diákok meghálálják azt, hogy számukra is érdekes eszközöket használunk az órán szemléltetés gyanánt.

(A bejegyzésben szereplő képek a saját feladataim képei.)

2015. március 3., kedd

Hogyan lehet alkalmazni a Google programokat egy órán?

Hát, például így: hogyha egy összefoglaló órát tervezek, és megosztom a csoportokkal a korszakok vázlatait, nekik pedig ki kell egészíteni azt. Itt nem csak a tankönyvi anyag és az előzetes ismeretek kerülhetnek elő, hanem az internetes keresést, ezzel kapcsolatban pedig a kritikai gondolkodást is gyakorolhatják vele. Mindemellett pedig javít a diákok együttműködési képességein:

(Az óraterv a képen is látható, de külön meg tudjátok nyitni a Google Drive felületen.)



Mire képes a Google? - interaktív prezentációszerkesztés

Az előző bejegyzésben már megemlítettem, mennyire jól lehet alkalmazni az oktatásban a Google Drive felületét. Ez a felület nem csak megtekintésre, hanem megosztásra is hivatott; lehet vele dokumentumot, táblázatot, prezentációt szerkeszteni közösen, miközben a felek, ha egyszerre vannak jelen, még kommunikálhatnak is egymással.

Ezt próbáltuk ki mi is az órán - tizenvalahány ember egyszerre szerkesztett egy felületet, egy prezentációban mindenki egy-egy diát. A szerkesztés nagyrészt gördülékenyen ment, viszont azt hozzá kell tenni, hogy nem volt teljesen életszerű a szituáció - ilyen sok ember egyszerre nem lesz a gépnél. Ennek a programnak pont az az előnye, hogy mindenki akkor foglalkozhat vele, amikor ráér, és mégis egy közösen elkészített munkáról van szó.

Az idő és a távolság tehát nem akadály :) Azt már mondanom sem kell, hogy ezt egy iskolai prezentációnál is el tudnám képzelni, ahol több diáknak kell egy témából, egyszerre előadnia.

(Bevágtam egy képet a saját diámról, de a lenti linken az összeset megtekinthetitek.)



Ide kattintva megtaláljátok az egész prezentációt.