A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyelvtan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyelvtan. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 9., szombat

Twitter használata az oktatásban

Twitter egy mikroblog, ahol 140 karkater áll a rendelkezésünkre, hogy elmondjuk másoknak azt, amit szeretnénk. Gyakorlatilag ez egy SMS szövegének felel meg. A felgyorsuló világunk egyik érdekes lenyomata, ahol sokszor az az értékes, ami rövid.

Sokszor egy Twitter-szöveg fontos tartalmi elemének tekintik az úgynevezett hashtag-et (egy kettős kereszt után valami egyedi nevet adunk a beszélgetés témájának, ezzel kereshető lesz minden olyan szöveg, amelyben ezt megjelölték, erről szól; pl.: #twitterazoktatasban) és egy másik személy megjelölését (ezt egy kukac és a név beírásával tehetjük meg, pl.: @meppedagogus). Vannak, akik azt mondják, ezek nélkül már nem is igazi Twitter-bejegyzésről beszélünk.



Nem tudom, ti használtatok-e már Twittert, valamiért nálunk nem annyira divatos a dolog, pedig jó pár felhasználási módja lehetséges az oktatásban. Elsőre az jutott eszembe, hogy tanárként mindenképpen érdemes lenne egy tanári profilt létrehozni; ezt a diákjaink akkor is meg tudják tekinteni, hogyha nincsenek regisztrálva, mi pedig kirakhatjuk ide az aktuális házi feladatot, az óra témáját (hogy, aki lemaradt vagy nem volt ott az órán, utána tudjon nézni), érdekességeket a szaktárgyunkkal kapcsolatban.

Ugyanezt el tudom képzelni egy osztályfőnöki profillal is, ahová az osztályfőnök célzottan a saját osztályának kiteheti a közösséget érintő iskolai dolgokat, a kirándulás lehetséges helyeit, azt, hogy mikor kell befizetni az osztálypénzt, mikor van nyitva az iskolakönyvtár...

Egy másik ötlet, ami eszembe jutott, az a Twitteren való kommunikáció. Ehhez szükséges, hogy a diákok is regisztrálva legyenek. Minden nagyobb résztémának adhatnánk egy egyedi hashtag-et, például, hogyha a 12. osztálynak Kassák Lajost tanítom, akkor lehet #kassak2015 - ezzel el tudom különíteni a tavalyi és az idei posztokat. A diákok pedig kérdéseket tehetnek fel az órával, az anyaggal kapcsolatban, megállapításokat tehetnek, én pedig a tanári profilon keresztül reagálhatok rájuk.

Szorgalmazhatjuk egy közös  hashtag létrehozását egy projektcsoportban is; ha a diákoknak van Twitter profiljuk, itt tehetnek ki érdekességeket a projekt kapcsán, akár képeket, linkeket is küldhetnek a többieknek.

Az utolsó dolog, amit szeretnék megemlíteni, nem az én fejemből pattant ki, de mindenképpen érdemesnek tartom a megemlítésre: egy regény, vers, novella összefoglalása 140 karakterben. Nagyon érdekes és vicces példákat találni az interneten erre, az alábbiak a konyves.blog.hu oldalról származnak:

Kiskamaszok nem adják a játszóterüket. A csapat hősének áldozathozatalával végül győznek, mégis a kapitalista fejlődésé lesz az utolsó szó. (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)

Müncz otthagyja egy árva csecsemő fölött Szent Péter esernyőjét. Csodák történnek, az örökséget rejtő ernyőnyél elég, de Gyuri azért elveszi Veronkát. (Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője)

Bébé katonaiskolába megy. Medve megszökik. Schulze, csuklógyakorlat, sár és hó. Medve könyvet ír, Bébé olvas és ír, Szeredy az uszodában. (Ottlik Géza: Iskola a határon)

Akár Twitteren, akár papíron, mindenképpen érdekes feladatnak tartanám stílusgyakorlatként ezt a feladatot. Arra is lehetőséget ad, hogy átgondoljuk, melyek a lényegi pontok egy regényben, melyekbe kapaszkodhatunk bele a felidézésnél.


2015. április 24., péntek

Online tesztek készítése - próbáljuk ki a Redmentát!

A Redmenta egy magyar fejlesztésű online tesztek készítésére alkalmas program, és az alábbi bejegyzésben ezzel fogunk egy kicsit közelebbről megismerkedni.

Az oldalon külön-külön hozhatjuk létre a feladatokat (választhatunk tesztet, igaz-hamist, kifejtős feladatot, rövid választ), melyeket egy feladatlap alatt készíthetünk el. Lehetőségünk van videókat, képeket is beszúrni a feladatokhoz, ezzel színesítve az amúgy unalmas dolgozatírást, teret adva a kreativitásnak.

A címkékkel, melyeket minden egyes feladat alá kell beírni, később könnyen kereshetővé válnak a feladatok, akármennyit is készítettünk már - így könnyebb megtalálni azokat, melyek a témába vágnak, és akár a már meglévő kérdésekből egy teljesen új feladatot generálni.

Arról a könnyebbségről nem is beszélve, hogy a program helyettünk javít (természetesen ez alól a kifejtős feladatok kivételek, azokat nekünk kell kijavítanunk).



Meg kell adnunk a kitöltési beállításokat (hogy a diákok mennyi idő alatt, milyen időintervallumban tölthetik ki a tesztet) és az értékelési beállításokat (mi dönthetjük el, hány százaléktól milyen érdemjegyet kapjanak a diákok) a kitöltéshez, és az után csak hátra kell dőlnünk, és várni az eredményeket.

A jövőben el tudom képzelni, hogy a témazáró dolgozatokat is így írják meg a diákok, azonban ma ez egy kicsit még science fiction. Házi feladatként el tudom képzelni, mondjuk egy témazáró előtt, vagy az előzetes ismeretek felmérésére, esetleg óra elején röpdolgozat írásához, hogyha az osztályban minden gyereknek biztosítva van számítógép, és valahogy a csalást is sikerül kiiktatnunk.



Azt viszont sajnálom, hogy nincs a tesztkészítőnek nyomtatható verziója is: pillanatok alatt össze tudnánk állítani a mutatós tesztet, és akár már másnap használhatnánk az osztályban. Bár azt már senki sem javítaná ki helyettünk :)

A másik, ami kicsit zavaró - bár csak tapasztalat kérdése, és ki lehet játszani, az a rövid válasznál az, hogy csak egy rögzített megoldást lehet megadni. Hogyha az a kérdés, melyik kódexben található az Ómagyar Mária-siralom, és én a Leuveni kódex választ adtam meg, akkor a Leuveni, leuveni, leuveni kódex megoldások már nem fogadhatóak el. Esetleg azt lehet itt csinálni, hogy kikapcsolom az automatikus javítást, és én magam javítom ki  a rövid válaszos kérdéseket.

Igazán csak ezeket hiányolom, minden más szuper!

Én is készítettem egy feladatlapot, melyet leginkább a témazáró előtti gyakorlásként tudok elképzelni. A téma - mint ahogy a fenti két illusztrációból már bizonyára észrevettétek - a nyelvtörténet.

Ezt ti is elérhetitek, ha a Redmenta oldalán a direkt címhez beírjátok: MEP nyelvtörténet.



Töltsétek ki nyugodtan, jó móka! :)

2015. március 28., szombat

SMART - az interaktív táblák alfája és omegája

Az interaktív táblákon használatos SMART programmal már nem ez az első találkozásom. Már készítettem vele feladatot, és azt kell, hogy mondjam, egészen megbarátkoztunk egymással. Bár akkor a számítógépre letölthető programmal dolgoztam, nem pedig az Express (internetes) változattal. Utóbbiban, értelemszerűen kevesebb lehetőség van, viszont cserébe bárhonnan elérhető.



A program lehetőséget ad nekünk, hogy akár kezdők, akár haladók vagyunk, érdekes digitális feladatokat készítsünk el, melyeket a később be tudunk vinni az osztályba. A motiváció egyik kiemelkedő eszköze lehet az interaktív tábla. A SMART pedig nem más, mint az ilyen táblák használatához kifejlesztett szoftver.



Készíthetünk saját magunk is feladatot, de a beépített sablonok lehetőséget adnak arra, hogy kevesebb energia befektetésével de gyorsan, látványos feladatokat vihessünk be az osztályba.



A SMART nem csak arra jó, hogy hosszas munkával előre elkészített feladatokkal dolgozhassunk órán, hanem egyszerűen a digitális tábla felületeként is használható (az Express változat is leginkább erre való). Saját hospitálási tapasztalataim alapján mondhatom, hogy például matekórán rendkívül gördülékenyen működhet. A tanár felrajzolta a függvényt, ábrázolta a pontokat, és nem kellett azzal törődnie, hogy görbe lett a vonal, vagy elmosódott a kréta - a programban van ugyanis automatikus alakzatfelismerő is. Ugyanezt egy nyelvtan órán is el tudom képzelni: mondatelemzésnél nem kell azzal vesződni, felírjam a mondatot. Egyszerűen otthon előre elkészítem a fájlt, amiben már szerepel az a mondat, amivel az órán dolgozni szeretnék, ott pedig csak a megfelelő jelekkel kell aláhúzni a mondatrészeket. (Egyébként egy borzalmasan triviális előnye is van ennek: a tanárok kézírása nem minden esetben olvasható száz százalékosan, de a gépelt szöveget már mindenki el tudja olvasni.)



SMART programban egyáltalán nem nehéz feladatokat készíteni. Nyilván kell hozzá némi gyakorlat, de úgy gondolom, a diákok meghálálják azt, hogy számukra is érdekes eszközöket használunk az órán szemléltetés gyanánt.

(A bejegyzésben szereplő képek a saját feladataim képei.)

2015. március 25., szerda

Quizlet - szókártyák online

Mivel az eddigi bejegyzéseimben nagyrészt irodalmi témájú példákat hoztam, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy egy kicsit a nyelvészet, azon belül is a dialektológia felé evezzünk. Mivel az iskolában nem esik túl sok szó a nyelvjárásokról, pedig fontos lenne, ezért ehhez gondoltam ki egy játékos feladatot, melyet a Quizlet online szókártyás programmal készítettem el.

A szókártyák egyik részére nyelvjárási kifejezéseket írtam, a másikra pedig azt, mit jelölnek ezek a szavak. Segítségül hívtam hozzá Szinnyei József: Magyar tájszótárát.



Úgy gondolom, remekül lehet alkalmazni egy ilyen feladatot az osztályban. A diákok nem csak, hogy élvezni fogják, hogy új, eddig ismeretlen szavakat sajátíthatnak el, melyek a későbbiekben az irodalmi szövegekben előjöhetnek, de még a nyelvjárásokról is beszélhetünk az ilyen feladatokon keresztül. Az utóbbi időben ugyanis nincs túl magas presztízse a nyelvjárásnak, ezt pedig csak úgy lehet megszüntetni, ha az oktatásban is helye van az erről való dialógusoknak.



El tudnám még képzelni a Quizlet alkalmazását más témakörökben is: például irodalomból a költők/írók nevei és a művei között, a regényekben szereplő személyekkel való játék kapcsán, illetve nyelvtanból még egyéb szociolingvisztikai feladatnál, ahol arra játszunk rá, hogy egy jelenségnek különböző rétegekben más megnevezése van. De bárhol fel lehet használni, ahol az a lényeg, hogy párokat kell találni.



A program segít nekünk - lehet vele külön megtanulni a szavakat, lehet kiejtést is beilleszteni mellé (ez dialektológiában nagyon hasznos, ha találunk hozzá nyelvjáráson beszélő hanganyagokat), listában nézni a szópárokat, kártyánként, de még játszani is lehet a többiekkel. Ami külön plusz pont, hogy még tesztet is generál nekünk, amit online is lehet alkalmazni, de ki is tudja nyomtatni a pedagógus.

Nagyon hasznos, bár tény, hogy biztosítani kell hozzá minden gyereknek a saját számítógépet/tabletet, és az internet-hozzáférést.

(Az én kártyáimat itt találjátok meg.)

2015. március 3., kedd

Hogyan lehet alkalmazni a Google programokat egy órán?

Hát, például így: hogyha egy összefoglaló órát tervezek, és megosztom a csoportokkal a korszakok vázlatait, nekik pedig ki kell egészíteni azt. Itt nem csak a tankönyvi anyag és az előzetes ismeretek kerülhetnek elő, hanem az internetes keresést, ezzel kapcsolatban pedig a kritikai gondolkodást is gyakorolhatják vele. Mindemellett pedig javít a diákok együttműködési képességein:

(Az óraterv a képen is látható, de külön meg tudjátok nyitni a Google Drive felületen.)



Digitális kompetencia fejlesztése magyarórán

Mindenkinek a szaktárgyán belül a legkönnyebb elgondolkodnia azon, hogyan lehetne bevinni azt az órára digitális tananyagokon keresztül. A magyar irodalom és nyelvtan önmagában egy konzervatív tárgy; sokszor tapasztaltam már, hogy a magyartanárok hajlamosabbak távol tartani magukat a modern eszközöktől, és megmaradni a hagyománynál. Ezek a tanárok komolyan hisznek abban, a tudás csak könyvekből szerezhető és azon keresztül adható át.

Azonban a világ sokat változott az elmúlt időben. A mai generációknál már komoly motiváló eszköznek számít, hogyha valamit digitális platformon látnak - hiszen ők is ezt használják a legtöbbet.

Hogy egy kicsit megtörjem a hagyományt - már, ami a magyartanárokat illeti -, összegyűjtöttem néhány példát arra, hogyan lehetne bevinni az órára a digitális eszközöket, ezzel pedig a diákok digitális kompetenciáját fejleszteni.

A kép forrása: http://www.msoe.edu/community/academics/general-studies-department


- az otthoni szövegalkotási feladatnál szövegszerkesztővel elkészített munkát kérek
- digitális táblát használok az órán (feladatok, prezentációk...) - a példamutatásért a tanár részéről, illetve a diákok motiválása érdekében, hiszen ők is használhatják a táblát
- forráshasználatnál szót ejtek az internetes források felhasználhatóságáról, hivatkozásukról, ezzel fejlesztem a diákok kritikai gondolkodását is
- tanulói kiselőadásokhoz PPT-t vagy Prezit kérek (utóbbival pedig még a magyar startupokat is támogatom :) )
- a Google Drive szerkesztőfelületét közösen használjuk az érettségi tételek elkészítéséhez, csoportosan
- Madártávlatból - interaktív internetes program a finnugrisztika tanításához 
- interaktív internetes nyelvjárási térképeket hasznok
- fejlesztem a digitális szövegértést (digitális szövegek olvasása és értelmezése akár az órán, akár otthoni feladatként)
- interetextualitásnál (irodalomból) szót ejtek az internetes hiperhivatkozások rendszeréről
-  kreatív írásos feladatokat adok, például episztolából e-mailt írni (a stilisztika témakörén belül vagy a formális levélírásnál)
- digitális szövegalkotás gyakorlása
- közösségi oldalak használata: Facebbok oldal készítése írókról/költőkről; Twitter bejegyzésben egy regény/novella összefoglalása
- portfóliót készíthetnek a diákok az interneten az év fogalmazásaiból (akár tematikusan)

2015. március 2., hétfő

Beköszönök

Sziasztok!

Mivel ez egy szakmai blog, úgy döntöttem, kicsit csavarok egyet a bemutatkozáson. Ezt azért is teszem, mert már minden órán el kellett mondanom, hogy milyen alliteráló jelzők vannak a nevemmel (ez egy bemutatkozós játék, ahol a neved mellé egy jelzőt kell illeszteni, és az alapján jellemezni magadat), és lássuk be, a "Zsuzsi vagyok, egy zseniális zsivány" nem hangzik túl meggyőzően.

Szóval most beszéljen helyettem egy mutatós mindmap, ha már a blogom a digitális pedagógiai eszközökről fog szólni.
(A mindmap-et egyébként a MindMeister oldalon található alkalmazással készítettem el.)