A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karinthy Frigyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karinthy Frigyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 28., kedd

Az online tesztek és a szavazórendszer alkalmazása órán

Páros munkában készítettünk egy óratervet, melybe beleillesztettünk egy online tesztet és egy szavazást is. Az óránk során a Nyugatból tartanánk egy összefoglalást, a tesztet pedig az előzetes tudás felmérésére használnánk - természetesen a diákok erre nem kapnának jegyet, ez csak nekünk, tanároknak lenne fontos információ arról, mi az, amit már tudnak, megértettek a diákok, és mi az, amit kevésbé tudnak - erről az óra további részén természetesen még szót ejtenénk.


A szavazást az óra végére illesztettük be - arra gondoltunk, hogy a diákok szeretik, ha döntéssel rendelkeznek a "sorsukat" illetően. A témazáró előtt ők is dönthetnének arról, hogy az öt megadott feladattípus közül melyik ne legyen benne a dolgozatban. Ez nekünk, a tanároknak is fontos információ lehet, hiszen a diákok okkal nem szeretnek egy-egy feladattípust. Lehet, hogy fejleszteni kell a későbbiekben a feladattípus megoldásához kapcsolódó kompetenciáikat.


Az online teszteket és a szavazórendszereket még ezer és egy dologra lehet felhasználni, és ezek közül most csak egy lehetőséget villantottunk fel. Az alábbi linken meg tudjátok tekinteni, ha van hozzá kedvetek. :)

2015. március 28., szombat

Egy felelet erejéig Karinthy nyomába eredünk! - Google Tour Builder használata

A Google Tour Builder felhasználási lehetőségein gondolkodva ötlött az eszembe, hogy egy virtuális kirándulást nem csak iskolai és osztályfőnöki kirándulások készítésére, előzetes egyeztetésére lehet használni, hanem irodalmi alakok nyomon követésére is. Rengeteg olyan író, költő van, akiknek a nyomát szépen lehet követni a térképen.



Én most Karinthy Frigyes életéről készítettem egy túrát, ám a túra célja nem az ismeretátadás (mert egyébként egy irodalomórán erre is fel lehet használni), hanem a felelésben való segítségnyújtás lett. A felelő ebből a túrából kiindulva, a kérdések segítségével tervezheti meg a felelését.

A program használata nagyrészt gördülékenyen ment - szóval mindenkinek ajánlom. Az egyedüli akadály az volt, hogy egy már meglévő helyszínt a későbbiekben nem tudtam kitörölni. Ezt nem is sikerült megoldanom, kénytelen voltam más rendeltetést találni neki.

A túra elrendezése egyébként gyerekjáték, nálam is inkább a szaktárgyi ismeretek összegyűjtése vette el a többi időt, nem pedig a technikai dolgok.